Talán kicsit hektikusnak és szervezetlennek tűnhet amit írok, de én pontosan így érzem magam. Megyek egyik helyről a másikra, egyik emberrel beszélek a másik után, a legtöbbjüknek a nevére sem emlékszem, de egyre jobban belejövök a smúzolásba, kicsit fárasztó ugyan, de jó benyomást kelt, meg építi a kapcsolatot és hasonlók.
Program a cserediákok csapatépítése, bevezetés az egyetemi életbe, és néhány egyetemen kívüli dolog is. A csapatépítés ilyen játékos-beszélgetős, nem túl érdekes feladatok sokasága, bár a játékterem a go-kart pályával kifejezetten tetszett. És meglepődve tapasztaltam, hogy jobban vezetek, mint a jogosítvánnyal rendelkező amerikaiak, és igen, nem csak nőket előztem meg, férfiak is voltak, szóval lehet mégsem olyan lehetetlen terv az, hogy egyszer volán mögé ülve egyedül vezessek :D
A programunkban off-campus dinner néven szerepeltek események, első alkalommal egy evangélikus templomba látogattunk, aminek cseppet sem volt templom kinézete sem belülről, sem kívülről. A lelkész rögtön egy imával nyitott, én pedig abban a pillanatban sokkot kaptam. Értem én, hogy vannak hívő emberek, gyakorolják is, de inkább nélkülem. Eléggé a privát szférámba való belemászásnak éreztem a dolgot, pláne hogy nem mondták hogy akkor most templomba megyünk. De sebaj! Finom volt a vacsora amit kaptunk, a lelkész kedvesen elbeszélgetett velünk a magyar konyháról, felajánlotta, hogy mehetünk a templom konyhájára főzni velük ha van kedvünk, egy ilyen kis délutáni programnak. Tényleg aranyos emberek voltak.
Következő napi esemény ismét off-campus dinner volt. Beülve a kocsiba láttuk, hogy a többiek egy metodista egyház feliratú kisbuszba szállnak be. Ekkor kezdett gyanús lenni a dolog... Odaérve hasonló: rögtön ima, csevegés, vacsora, csevegés, mikor is beporoszkált egy ilyen középkori bencés szerzetes az ebédlőbe... Az első megdöbbenés után a metodista lelkészasszony bemutatta az emberkét, aki katolikus pap volt, épp most érkezett, és az egyetemen fog tevékenykedni, a katolikus nebulók lelkét ápolgatni. Leült egy külön asztalhoz, de kicsit elveszettnek tűnt, hát gondoltuk meginvitáljuk, együnk együtt és gyakoroljuk az angolt. A ki honnan származik, és mi a szakja örök témánál maradva beszélgettünk, mikor is a csuhás katolikus pap közölte hogy ő Indiában született, és 10 napja van az USA-ban. Ja, és a tányérján nem volt hús, tuti vegetáriánus, lehet még jógázik is, de nem mertem megkérdezni...
A meglepetés vallás-sokk után irány a Walmart, mert már 4 napja bent lakunk, de sepregetni sem időnk, sem eszközünk nem volt, néhány alapvető dologba beruháztunk tehát: seprű, lapát, felmosó vödör, tisztítószer, szivacs, hajszárító, vatta, fültisztító pálcika és egy tök szuper lámpa. Szóval majdnem teljesen készen vagyunk egy viszonylag normális élethez :) Nem nagyon sikerült szétnézni, mert mikorra majdnem megvettünk mindent, elmentünk az árleolvasóhoz, és mire visszaértünk, ellopták a teli kosarunkat. Ki a csoda lopkod bevásárlókocsit, amibe másnak az összeválogatott cucca van?? Különösen fájt, mert a felmosó vödörhöz színben illő felmosó rongyot találtunk, az egészet 5$-ért, és mire visszamentünk, már elfogyott...
Amerika, és a Walmart az a hely, ahol a legolcsóbb márka hajszártóból és hajvasalóból a Remington. Nem tudom otthon pontosan milyen árban vannak ezek a cuccok, de mindkettőt 20$ alatt vettük. Szóval luxus, van egy fél hajszárítóm, és egy fél hajvasalóm :D
Este pillecukor sütés csapatépítés jelleggel. Nem tudom miért rontják el a pillecukrot a sütéssel, olyan nyúlós égett ízű izé lesz a dologból, szerintem nem finom, szóval a norvégokkal egyetértésben megspóroltuk a sütésbe fektetendő energiát, és simán ettük a vattacukrot :D
Nem tudom mondtam-e már, de gyönyörű helyen vagyok, az Appalache-hegység lábánál, valóban festői környezetben.
