Az elmúlt másfél hónap szorgos tanulása és itthon töltött hétvégéi és szombat estéi után, végre eljött a várva várt nap, a tanulmányi kirándulás Washingtonba :D Tudom hogy néhány hete még arról volt szó, hogy annyira nem lesz nagy szám, de ahogy körvonalazódott a program, kiderült hogy eléggé szabad kezet kaphatunk a programok szervezésében, és elég sok szabad időnk lesz, és hát így már egészen máshogy hangzott, mint hogy megnézzük csak a politikai intézményeket.
Szóval csütörtök délután természetesen utolsóként sikerült leérnünk Szilvivel a kocsihoz, és miután bepakoltuk a csomagtartóba a "kis cuccot a hétvégére", el is indultunk a 7 órás kis autóútra. Felkészülve a lehetséges rosszullétre nem sokat ettem, és bevettem a gyógyszert, még szerencse hogy egy egész doboz hányinger csillapítót elhoztam, mert Szilvinek is volt rá szüksége, mivel a Professzor elég dinamikusan vezetett... Ha kézi sebváltós lett volna az autó, nem tudott volna olyan gyorsa leváltani, mint ahogy a fékbe taposott néha. Viszont gyakran megálltunk, mert útközben akadt látnivaló bőven, nagyon sok nemzeti park van kilátóval.
Csütörtök késő este, 10 után kicsivel megérkeztünk a szállásra. Arra számítottunk, hogy valami nagyon gagyi helyen leszünk, de gyönyörű szép volt a szálloda, és mint másnap kiderült hihetetlenül jó helyen. A megérkezésünk után, ami 8 óra autózást is jelentett, csak aludni volt erőnk, másra gondolni sem tudtunk.
Egyszer csak hatalmas zajra ébredtem, majd Szilvi felkiáltott, hogy "Jajj Anikó, mi történik?" Az történt, hogy hajnali 3kor megszólalt a tűzriasztó, és miután kidugtam a fejem és a szembeszomszéd nénivel megtárgyaltuk, hogy valóban tűzriasztó lehet, felvettünk papucsot, Szilvi megfogta a kártyánkat, én telefont és elindultunk a hatodikról lefele. A negyedik környékkén jutott eszünkbe, hogy szuper hogy a kártya megvan és vissza tudunk menni a szobánkba, és telefonom is van hazatelefonálni ha leég a fél ruhatárunk, de az útlevél és a bankkártya is fennmaradt. Szóval szurkoltunk, hogy ne legyen tűz, csak riadó... Lent álldogáltunk néhány percet, majd a biztonsági őr bácsi integetésére visszamentünk aludni. Mi felfele mentünk, volt aki akkor akart lefele indulni, szóval jó a reakcióidőnk :D
Másnap reggel találkozás az előtérben, elmeséltük hogy mi lementünk a tűzriadóra, amin mindenki jót nevetett, hogy de kis buták vagyunk, hát nem gondoltuk hogy csak vaklárma?! És hát miután mondtuk hogy mi félünk a tűztől, elindultunk gyalog a belvárosba. 5 perc alatt beértünk a város legesleg belsejébe. Pénteken első utunk egy olyan helyre vitt, ahol minden állam vezetőjének van egy irodája egy helyen. Fogalmam sincs miért jó ez, meg miért néztük meg az emberke irodáját, és miért volt ez jó nekünk, de csodálkoztunk, meg elállt a szavunk, meg fényképeztünk és mosolyogtunk. Ja és a falán voltak képek, az egyik Matthew McConaughey-vel, hát azt roppant értékeltem, a másik meg Larry Hagman.
Második látnivaló a Capitol volt. Miután bejutottunk, és kidobatták a szuper kis flakonomat, már minden ment gördülékenyen. Ja mert természetesen olyan biztonsági intézkedések vannak, hogy csak na. Mindent ki kell pakolni, meg átvilágítás, meg biztonsági kapu, meg a folyadékot kidobatták, ami azért esett rosszul, mert direkt vettem egy flakont ami vastagabb műanyag, hogy az jó lesz majd hónapokig, és nem kell cserélni, erre fel 2 hét után közlik hogy ott a kuka. És bárhogy mosolyogtam, nem hatotta meg őket. Szóval víz nélkül, de bent voltunk a Capitolban. Itt megnéztünk egy kampányfilmet arról hogy jujj de szuper az amerikai demokrácia, ami persze nem sok mindenben különbözik az otthoni demokráciától. Utána idegenvezetést is kaptunk, megnézhettük nagyon sok helységét, és közben elég sok infót is mondtak, amit ha kevésbé hadart volna az idegenvezető és a gyerek kevésbé ordít mellettem, akkor lehet hogy meg is értek valamit.
Szóval az amerikai Parlament nagyon szép, a demokráciájuk rendszere meg egyenesen szuper :D És olyan tipikusan amcsis dolog, megkérdezték ki melyik államból jött, és akkor az adott államból származó híres ember szobrához is elvisznek. És mikor mondtuk, hogy mi Magyarországról vagyunk, az emberke rögtön mondta, hogy jajj hát van Kossuth szobor is. Szóval az amerikai Capitolban elmentünk Kossuth mellszobrához (aki a magyar forradalom atyja a felirat szerint) és lefenyképezkedtünk. Képeket teszek fel később :)
Capitol után ebéd a Hard Rock-ban, ami közel sem olyan nagy szám, mint sokan gondolják, vagy csak nekem voltak túl nagy elvárásaim. Igazából kétszer sikerült eddig étteremben és nem önkiszolgáló helyen enni, és egyszer sem sikerült azt kapnom, ami kértem. Az előző nap utazás közben megálltunk, hogy egy helyi farmról származó helyen együnk, ami nem lett volna rossz, de voltunk 10-en, ebből 4 rendelést sikerült elrontani, és a Hard Rockban is direkt mondtuk a pincérlánynak, hogy ecetet ne tegyenek már a salátára, mert savmérgezést kapunk, erre hát nem beletették. Csak már olyan éhes voltam, hogy bármit képes lettem volna megenni, egy kis ecet már nem ártott. Amúgy hangulatos hely, de a budapesti romkocsmáknak is megvan az az egyedi hangulatuk.
A másik egyetem professzora Dr. J. Wyatt, ahogy az ottani magyar diákok hívják, Józsi bácsi, csuda egy ember. Nagyon aranyos, meg szimpatikusabb és közvetlenebb is, mint a mi professzorunk. És beszélgettünk, mivel Szilvivel a tanárok asztalához ültünk, és kérdezgette Józsi bácsi, hogy és ott Európában kiket ismerünk, akik amerikai rockzenészek, és miután felsoroltunk neki, és megkérdezte hogy na és Madonna? És mondtuk hogy őt inkább a pophoz tennénk, rádöbbent hogy nem Afrikából jöttünk. És mikor mondtuk, hogy a mostani zenék amiket a fiatalok hallgatnak szinte ugyanazok a két kontinensen, kicsit meglepődött, de mosollyal nyugtázta, hogy akkor Európában is emberek laknak, ha ismerik Elvis-t. Amúgy a hangulata tényleg megvolt a helynek, régi és új rock klippek mentek, bár Bon Jovi jobban nézett ki, mikor az It's my life-nak az eredetije készült, mint egy idei koncert felvételen. Nagy volt a zaj, a nyüzsgés, sokan is voltak, de jó volt ilyet is látni.
Amúgy Washington sokkal szellősebb, mint képzeltem. Gyönyörű széles utcák, kevés ember, elviselhető mértékű forgalom, rengeteg rendőr a belvárosban, semmi forgalmi dugó és tisztaság. Utóbbiakat eltanulhatnánk innen. Teljesen élhető városnak tűnik.
Ebéd után irány a Fehér Ház, ami tényleg fehér :D. Igazából nem láttunk belőle többet, mint amit filmekből a TV-n keresztül, de természetesen csináltunk csoportképeket, dokumentáltuk az eseményeket. Természetesen itt is voltak protestálók, meg tüntetők, mármint csendesen elüldögéltek transzparansekkel. Józsi bácsi mesélt arról, hogy az amerikaiak hogy élték meg 9/11-et, meg az iraki háborút, hogy közel sem mindenki értett egyet a dologgal, és hogy az elnököt sokan manipulatívnak tartották utána, meg ugye el is vesztette sok támogatóját. Igazából nagyon értelmes bácsi, és jó volt végre egy nem elfogult amerikaival beszélni, hanem olyannal, akinek van saját véleménye és önkritikája is.
A Fehér Ház után visszamentünk a szállodába, mert vacsorára voltunk hivatalosak a fent említett professzor egy gimnáziumi osztálytársához, aki Washington egyik külvárosában lakik, és mivel ritkán tudnak találkozni, úgy gondolták kihasználják az alkalmat. Metróval mentünk, ami cseppet sem tisztább, mint otthon, drága is, de gyors. A metró végállomásától elszállítottak minket az emberke házához. Hát a filmből ismert Lila akác köz semmi ahhoz képest, ami ott volt. Olyan kertváros, amit mi tényleg csak a filmekben látunk, akkora házakkal, mint otthon egy kisebb háztömb. Mikor kiszálltunk a kocsiból, a lengyel lányokkal megbeszéltük, hogy ugyan olyan, mint a Született feleségek, csak kicsit nagyobbak a telkek.
A két házigazda tényleg aranyos volt, a nő lengyel származású volt. És teljesen olyan, mint otthon bármelyik ember, akihez emberek jönnek látogatóba, sütit sütött, meg paradicsomot vágtunk, meg mesélt az unokáiról, meg fényképet mutogatott. És hát hatalmas ház volt, hatalmas pincével, ami ilyen játszótérnek volt berendezve a gyerekeknek meg az unokáknak. És ami a legszebb volt, terasz meg hangulatos kert. Sütögetni lehetett, meg kiülni, meg jujj a fáklyák szépek voltak. Ttipikusan amerikai, hogy a bácsika grillen sütött hamburgerhúst, viszont a tűz nem fa volt, hanem konzervdobozból jövő gáz. Fogalmam sincs hogy működött, de nem volt fa illata, és tenyérnyi konzervdobozt nyitottak fel és gyújtottak meg, mi meg csodálkoztunk hogy mi a csudát művelnek. És mondtuk hogy biztos kényelmesebb hogy nincs hamu, meg füst szag, de ez akkor is "fake fire" és hiányzik az illata a tűznek, és majdnem olyan rossz, mint a műfenyő. Hát itt elég nagy nézőpontbeli különbségek adódtak a két kontinens között. Ezek után mondták hogy ha van kedvünk inkább menjünk be a jakuzziba, gondolom csak ne beszéljünk már ennyi hülyeséget, meg odébb csacsogjunk. És hát nem kellett kétszer mondani a dolgot. És hát tényleg energiapazarlás fűteni a vizet, de elég hangulatos volt, Szilvivel meg a másik két felsőbb éves lánnyal elüldögéltünk és elbeszélgettünk, és azt találgattuk a bácsikának mi lehet a foglalkozása, mert lehet megérné pályát módosítani.
Az este arra is jó volt, hogy beszélgettünk kicsit a tanárokkal is, akikkel iskolában elég formális a viszonyunk. Kérdezték milyen Amerikában, meg mi nagyon más, meg mi hiányzik. Mondtam hogy alapvetően egész jól elvagyok 4 hónapig, de a tömegközlekedés és Dénes nagyon hiányzik. Ja és igen, Fruzsi, 85 nap volt mikor írtál :D Én is számolom vissza, meg vágom a centit :)
Az este végére, vagyis éjfélre kellemesen elfáradtunk, igazi otthon készített amerikai hamburgert ettünk, és nekem is csináltak külön, és közel sem olyan, mint a gyorskaja, nagyon nagyon finom, és egészen természetes alapanyagokból van. Az is kiderült hogy nálam rosszabbul csak a tanárnő pingpongozik, és a billiárd tudásom sem javult semmit. Az este igazából arról szólt, hogy a felnőttek találkozhassanak és beszélgethessenek hosszú idő után, és akkor más mi is foglaljuk le magunkat és még vacsorát is kaptunk :) Érdekes volt egészen közelről benézni egy ilyen igazi amerikai dologba, amire azt mondom hogy mindenképpen kell, és nagyon jó dolog, a házi hamburger (de igazi tűzön sütve), és a sok fa és bokor körbe a kerítés mentén, olyan mintha nem is lenne szomszéd hanem az erdő közepén állna a ház.
Mint kiderült nincs zéró tolerancia... Úgy elbeszélgették az időt, hogy elment az utolsó metró, és kocsival vittek minket a szállodába vissza, amin kicsit meglepődtem, mert boroztak, de mondták hogy hát egy pohár bort simán lehet inni vezetés előtt, és az a furcsa hogy nálunk nem lehet...
A szállodába visszaérve Szilvivel beestünk az ágyba, szerencsére az éjszaka nem volt tűzriadó, és abban a boldog tudatban aludtunk el, hogy holnap oda megyünk, ahova akarunk :)
